Keresés ebben a blogban

2011. december 23., péntek

Karácsonyi varázslatok

Boldog Karácsonyt!



Karácsony a finom beiglik, a csillagszórók, az ajándékok és a család ideje. Ilyenkor valamennyien összejövünk, és az iskolakezdés, az állandó megfeszített munka, a vizsgák izgalma után végre az ellazulás és a boldog együttlétek ideje következik! Olyan jó végre lustálkodni (ez csak a nem-háziasszonyokra vonatkozik), reggel 6 helyett esetleg 9-kor kelni, délután összebújni a díványon és zenét hallgatni, vagy egy jó könyvet olvasni. Olyan jó a gyerekekkel játszani, főzőcskézni, kirándulni, hogy….lehet, hogy egyesek elhanyagolják a NAPI EFT RUTIN-t? Ez bizony nagy baj lenne (összevont szemöldök) – hiszen ha egy-két hétig nem csináljuk a napi gyakorlatokat, kopogtatásokat, akkor bizony könnyű visszacsúszni az EFT előtti rossz szokásokhoz, negatív gondolatokhoz, morcossághoz, kimerültséghez – vagyis könnyen lecsúszhatunk egy sokkal alacsonyabb energiaszintre. És mielőtt észrevennénk, ugyanott vagyunk, ahonnan kemény munkával feltornáztuk magunkat, és a saját jó eredményeinket semmissé tettük. Szerencsére van ötletem, sőt kipróbált gyakorlatom arra, hogy ezt a csapdát hogyan kerülhetjük el. Az elmúlt néhány évben én egyszerűen azt teszem, hogy a családommal együtt csinálom a napi EFT rutin egy részét. Persze kissé adaptálnom kellett a gyakorlati kivitelezést, hiszen ha mint EFT rutint próbáltam volna rávenni őket a részvételre, akkor valószínűleg csak hosszas rábeszélésre sikerült volna őket bevonni, és akkor is csak tessék-lássék vettek volna részt a dologban. Ehelyett, úgy vezettem be a gyakorlatokat, mint “mágia”, “varázslás”, egy kis “boszorkányság”. És így már lelkesen vetették bele magukat a családtagjaim a napi varázslatokba- és nemcsak az energiaszintünket növeltük meg, de a hangulatunk, és az összetartozás, és szeretet érzése is megnövekedett. Karácsonyi ajándékként fogadjátok el tőlem ezt a kis “varázscsokrot”! És adjátok tovább: a családnak, a barátoknak, az ismerősöknek…mindenkinek, aki fogékony rá, akinek segíthet!

A 100 áldás szertartás

Mint a cím is mutatja, ez a varázslat a hála-lista helyettesítője.

Ez egy egyszerű, de nagyon hatékony szertartás. Csinálhatod egyedül is, de persze sokkal szebb és tartalmasabb, ha az egész család együtt vesz részt rajta. A szertartáshoz szükséged lesz a következőkre:

100 darab apró kavics, színes kő, babszem, gyöngy, vagy bármi más apró tárgy, amiből könnyen lehet száz darabot produkálni.
1 gyertya

Válassz egy kellemes, biztonságos helyet a szertartáshoz, ahol nem fognak zavarni. A köveket (vagy gyöngyöket, kavicsokat..stb.) gyűjtsd össze egy halomba. Gyújtsd meg a gyertyát. A szertartás kezdetén fogalmazd meg a szándékot, hogy most hálát adtok majd mindazért a jóért, ami jelen van az életetekben. Ezután vegyél ki egy követ a halomból, tartsd a kezedben, míg hálát mondasz valamiért.

Például:
“Hálás vagyok azért, hogy érzem a finom fahéjas süteményillatot.”

Ezután puszild meg a követ, és tedd egy másik helyre. Ez lesz az első kő a “hála hegy” halmában. Amikor kész vagy, a következő családtag ugyanezt teszi, így mentek körbe egészen addig, míg az összes követ feltöltöttétek hálával, és készen áll a 100 áldásból álló hála hegy.

Ezután érdemes néhány percig csendben ülni, és elgondolkozni azon, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy ennyi csodálatos áldás van már most jelen az életünkben. Ha van rá lehetőség, megőrizheted a hála halmot egy ideig, így naponta emlékezteted magad és a családodat arra, hogy mi mindenért vagytok máris hálásak – vagy megismételheted a szertartást valahányszor úgy érzed, hogy szükségetek van erre a fantasztikus energia-emelőre. Én a gyerekekkel általában színes mázzal bevont csoki-drazsékat szoktam használni – és mi egyszerűen megesszük a hála-halmot. Mire a halom elfogy, épp itt az ideje beiktatni egy újabb hála ceremóniát! ☺☺☺

Őszi falevél varázslat

Ezt a varázs-szertartás csak akkor tudod elvégezni, ha nincs túl nagy hó, tehát ha be tudsz gyűjteni néhány őszi falevelet. Legjobb akkor játszani vele, amikor erős szél fúj, így sokkal messzebbre felrepülnek a vágyak, és valószínűbb, hogy eljutnak a megfelelő fórumra! Ezt a varázslatot a napi pozitív megerősítések, programozások helyett használom a gyerekekkel – nagy kedvenc.

Gyűjts össze néhány őszi falevelet. Aszerint, hogy mi a vágyad, választhatsz más-más színű leveleket. Amikor kiválasztod a levelet, próbálj meg ráhangolódni a levél energiájára, egyéniségére – érzékeld, hogy melyik az a levél, amelyik valóban lelkesen, és gyorsan viszi majd a vágyadat?

Szeretet/szerelem – piros levél
Gazdagság - zöld levél
Béke, nyugalom – sárga levél
Szenvedély – rózsaszín levél
Hatalom, erő – sötétlila levél
Földdel való kapcsolat – barna levél

Amikor megvannak a “postások”, a gyerekekkel/családdal együtt üljetek össze, és írjátok fel a levelekre filctollal (vagy bármilyen más íróeszközzel, ami fog a falevélen) a vágyaitokat. Emlékezz arra, hogy úgy fogalmazd meg a vágyad, mintha már meglenne – pozitív formában, és minél specifikusabban. Meg lehet beszélni a vágyakat, de lehet ez egy titkos dolog is – attól függ, hogy kinek, hogy kényelmesebb. Amikor felírtátok a vágyaitokat a levelekre, akkor a “postásokat” el kell engedni, hogy a szél elfújhassa őket, ki az Univerzumba – míg egy varázsigét mondunk, hogy a levél, meg az Univerzum is tudja, hogy mi a teendő:

Ide írtam, amire vágyom,
Vidd a vágyam, vidd az álmom,
Megkapom ezt! Hiszem! Tudom!
Az álmom már létezik! Ezennel életre hívom!

(Mi persze angolul varázsolunk – ez a fenti kis rigmus az én fordításom. Mellékelek ide két angol variációt is, ha Ti jobb fordítást tudtok róla csinálni, akkor nyugodtan használjátok azt, és persze nekem is elküldhetitek az eftagi@gmail.com címre:

Leaves that fall onto the ground,
Bring thy blessing to abound.
Dreams and wishes I do send,
In this magick upon the wind.

Or

What I want I’ve written here
Please take my dream & bring it here
What I want is what I get
Let all my dreams now be met.)

És végül a mindenkori kedvenc, ami nélkül nem telik el iskolai szünet, vagy nyári vakáció – az energiakör:

Az energiakör

(részlet „1001 Tipp, ötlet és tanács az EFT használatához” című könyvemből – megrendelhető nálam az eftagi@gmail.com címen)


Ezt a játékot Carol Tuttle energiaterapeutától tanultam (http://www.caroltuttle.com), és nagy örömmel gyakoroltam és gyakorlom rendszeresen családom körében. Főleg a gyerekek találják ezt a játékot fantasztikusnak, és minden különösebb nehézség nélkül, teljes természetességgel, és mély átéléssel játsszák. Játszd ezt a játékot minél gyakrabban, lehetőleg szeretett lényekkel együtt.

Rajzolj egy kört a földre magad előtt. Ezután álljatok a kör köré valamennyien, és egymás után mondjatok el egy-egy affirmációt (jelen idejű, pozitívan megfogalmazott mondatot, amely kifejezi egy-egy vágyadat, megvalósulandó célodat). Míg az affirmációt mondod, tartsd két tenyeredet kissé magad elé, és amikor kimondtad vágyadat, két kezeddel hajítsd be azt a körbe. Érezd, ahogy a pozitív energia egyre erősebbé válik a körön belül.

Újabb és újabb körök következnek egészen addig, míg valamennyien ki nem mondtátok mindazt, amire legforróbban vágytok, és a folyamatot teljesnek nem érzitek. Amikor kifogytatok a megvalósulandó kívánságokból, ugorjatok valamennyien be a körbe, és mintha habos krém lenne körülöttetek, masszírozzátok ezt a magasabb frekvenciájú energiafelhőt a testetekbe.

Érezni fogod a fantasztikus lehetőségek kimeríthetetlen tárházát, a lelkesültséget, az örömöt. Két karoddal ölelj magadhoz amennyit csak tudsz ebből a magas rezgésszámú energiafelhőből, szívd magadba, érezd az energiát. Mikor érzed, hogy egész tested átvette ennek a magasabb energiafelhőnek a rezgésszámát, akkor két kezeddel markolj ki darabokat az energiából, és hajítsd ki ezeket az energiafoszlányokat a körből, kifelé az Univerzum felé.

Ezzel a gesztussal elengeded a kívánságokat, hagyod, hogy az Univerzum átvegye a rendelést, és kellő időben házhoz szállíthassa a megrendelt árut. Mielőtt kilépnél a körből, képzeletben és a fizikai valóságban is, fejed búbján köss egy csokrot arra az energiaszalagra, amely most körülveszi a testedet. Ezzel biztosítod, hogy ezt a pozitív energiát a lehető legtovább megtartod magad körül.

Szeretettel jegyzé:
(EFT)Agi
www.emotionalfreedom.net

2011. december 22., csütörtök

Glutamát a születéstől a halálig

Körlevélben kaptam az alábbi cikket – és bár (gondolom), már valamennyien tudjátok mindezt, azért közreadom itt újra – mert az igazságot nem lehet eleget ismételgetni, és tudom (saját magamról), hogy nem árt újra-és újra besulykolni.

Jó ha tudjuk!

Elgondolkodott már azon, hogy miért nem tudja letenni a chips-es zacskót, mogyorót stb. ha egyszer nekiállt az evésnek?


Lehet, hogy hosszú, de az élete és családjáé is múlhat az ismeretén

Dr. Horváth István MD

Glutamát a születéstől a halálig
Ha elolvassa cikkünket megtudja, mik azok a glutamát receptorok.
Arra is választ kap, miért rakják tele a gyártók nátriumglutamáttal az élelmiszereket.

Ismeri az E621-et? Ha nem tudja mi ez, olvasson tovább.

Hogy ki a felelős ezért a ételmérgezésért? Kiderült, hogy agydaganatot es rákot okoz.
Az amerikai kormány nem akarta beismerni, hogy hibát követtek el, mert az ugye az rosszul nézett volna ki számukra. Inkább hazudoztak és visszatartották a kutatások eredményeit, melyek bizonyították, hogy hosszútávon életveszélyes a fogyasztása.

A legnagyobb multik valamint a média is kezében tartja a kormányokat. Újságokban, rádióban tv-ben nem lehet az igazságra találni, mert a főszerkesztő kihúzza a cikkeket. Rengeteg fitness újság van a piacon, ha a mélyére nézünk kiderül, a Monsanto cég áll a háttérükben. Ez a cég akarta elérni, hogy Magyarországon is kötelező legyen az általa kifejlesztett génkezelt kukorica termelése. Ez a cég akarja a világ összes ételét ellenőrizni. Nemrég Indiában néhány földműves öngyilkos lett a Monsanto miatt.
Szóval akkor ez is azt jelenti, hogy már a fitness újságokban leirtaknak sem lehet hinni!?

Nagyon jól tudják ezek a nagy cégek, hogyan kell, és lehet az embereket manipulálni.
Tudják, hogy csak azt hisszük el, amit olvasunk a magazinokban vagy a tv-ben látunk.
Egyetlen kormány sem húz hasznot abból, ha a nép fizikálisan és mentálisan egészséges.
Ilyen néptől rettegne a kormány.
Agykontroll, vastagon.

Dr Russel Blaylock, aki a nátriumglutamát keresztapja írta az "Exitotoxins" című könyvet, melyben pld. a NutraSweet és aszpartám édesítőszerekről is beszélt.

Rájöttek, hogy az agy külső részén is glutamát receptor sejtek vannak, csakúgy, mint minden belső szervben és szövetben. Az egész emésztőrendszer a nyelőcsőtől a vastagbélig ilyen glutamát receptorokat tartalmaz.

A szív elektromos irányító rendszere is számos glutamát receptorral rendelkezik. A spermiumot, csontokat, mellékveséket, tüdőt, petefészket és a kálcium lerakódását is a glutamát receptorok ellenőrzik.

Tehát mikor nátriumglutamátot eszik (E621), akkor a vérében a nátriumglutamát szint megemelkedhet akár 20-szoros értékre is. Ezért rohannak sokan wc-re szinte azonnal minden étkezés után, izgalmi állapotba kerülnek a nyelőcső és bél receptorai.

Előfordulhat, hogy irritábilis bélszindrómát vált ki, vagy ha ez már kialakult, akkor sokkal rosszabb lehet a helyzet. Reflux esetén is romolhat az állapota. Sokszor ez is okozza a szívinfarktust, mert megzavarja a szív áramellátátát a túlzott glutamát fogyasztása.

A vizsgálatok minden ilyen esetben alacsony magnézium mennyiséget állapítottak meg.
A szervezet alacsony magnézium szintje esetén a glutamát receptor hiperérzékennyé válik.

Az emberek, főleg az atléták, elég könnyen szívinfarktust kaphatnak a glutamát receptorok miatt, ha nem pótolják a szerves kötésű magnéziumbevételt.
Ha glutamát tartalmú ételeket vagy italokat fogyasztanak, vagy diétás kólát isznak edzés előtt, akkor túlizgatják a glutamát receptorokat, és miatt rendkivül megnő a veszély, hogy azonnal szívinfarktust kapjon az illető.

Szokott Ön cukormentes Red Bull-t adni gyermekének vagy iszik-e ilyet edzés előtt?

Persze a halotti bizonyítványon nem azt tüntetik fel, hogy "a halál oka: nátriumglutamát".
Többek között azért sem, mert az orvosoknak fogalma sincs a nátriumglutamát kutatások eredményeiről, azokat nem publikálják a gyógyszeripar finanszírozta kongresszusokon. Felhúzott szemöldökkel néznek egymásra és a halál okát ráfogják valamire, jobb híján: szívinfarktus.

Még a kardiológusok sem tudják, hogy a szív elektromos irányító rendszerében, de magában a szívizomban is glutamát receptorok vannak, Emberek millióinak szívritmuszavara (Arrhythmia) van, amely életveszélyes, de egyetlen orvos sem hívja fel a betegek figyelmét, hogy óvakodjanak a nátriumglutamáttól és aszpartámtól, pedig ezek okozzák a szívinfarktus legnagyobb veszélyét .

A bébiételekkel ugyanez a helyzet.
Azt hazudják, hogy kivették a bébiételekből a nátriumglutamátot. De ez nem igaz.
Kivették a szintiszta nátriumglutamátot, és átnevezték "hidrolizált fehérje" és "kazeinát" valamint egy egyéb más névre. Az összes bébiétel tele van nátriumglutamáttal. Szegény anyukák, tudtuk nélkül károsítják gyermekük idegrendszerét. Pedig az első 18 hónap a legfontosabb időszak a bébi életében, hogy ne adjunk neki semmilyen toxikus ételt.

Csodálkoznak, hogy gyermekük túlsúlyos vagy kövér? Állatkísérletekben megfigyelték, hogy az ételekhez adott nátriumglutamát azonnal elkezdte hízlalni az állatokat.

Ha kivonnák a forgalomból a nátriumglutamátot a multi gyártócégek százmillárdokat veszítenének. Gondoljon csak arra, hogy mennyi pénzt keresnek ezzel, majd pedig azzal, hogy a nátriumglutamát által okozott tüneteket gyógykezelik.

A kormányokon keresztül kontrollálják az élelmiszer törvényeket, melyekben a szénhidrát, zabpehely, cukor és hasonló termékek ajánlott bevitelét kezelik.
Ne izgassa fel magát, Magyarországon is van élelmiszer ajánlás és törvény, bár most készült a káros élelmiszerekről adóztatási törvény!


Rászokást, függőséget is okoz. Észrevette, hogy inkább különböző szénhidrátokat és a fehér kenyeret tartja előnyben a tápanyagdús teljes kiőrlésű kenyér helyett? Vagy állandóan sült krumplit kíván köretnek? Ismerős, ugye?


A nátriumglutamáttal felszedett súlyt elég nehéz edzéssel leadni, de még annál is nehezebb leszokni azokról az ételekről, melyek tele vannak az étvágyát irányító glutamáttal.
Ezek a metabolizmust is kibillentik az egyensúlyából.

Ezért is nő a hátsó felük, és egyre nagyobb lesz.


Az elhízáson kívül metabolikus szindrómát is okoz, így leptin érzékenység alakul ki. Ez az a hormon, amely a bevitt/leadott energiát, azaz a metabolizmust is szabályozza.
Dr. Blaylock vizsgálatai azt is igazolták, hogy nagyon kevés nátriumglutamát elég a leptin érzéketlenség kialakulásához.

A nátrumglutamát egyik legveszélyesebb tartalmú készítménye a szójakivonat. A szójabab természetes módon nagymennyiségű glutamátot tartalmaz. Jóval többet, mint bármelyik növény, zöldség. A szója hidrolizálása során a szója fehérje elválik a glutamáttól.
A glutamát szintje ezért jóval magasabb a vegetáriánus ételekben.

Ne feledjük, a nátriumglutamát a legvonzóbb "méreg". Minél több van belőle az ételben, annál finomabbnak tűnik, és annál többet akar enni belőle.

25 éven keresztül CT-vel vizsgálták egy olyan csoportot, azok közül, akik a legtöbb szójás ételeket fogyasztották. A tanulmány eredménye az volt, hogy a legtöbb szóját fogyasztóknál fordult elő a legmagasabb arányú elmebaj (dementia), illetve agysorvadás.

Ezeknek az embereknek mangán szintjük is jóval magasabb, amely az agy ugyanazon részére mérgező, ahol az ismereteink szerint a Parkinson-kór keletkezik. A legtöbb vegetariánus megeszi a különböző méregkeverékeket a szójaételekben, és azt hiszi, hogy egészséges és tápláló. Holott hihetetlen módon pusztítják idegrendszerüket, csakúgy, mint más belső szervüket is.

Ez nem azt jelenti, hogy aki nem vegetárianus, az nem mérgezi magát. Csak lehet, hogy nem eszik annyi szóját. A magyar ember legtöbbször vegetával és piros arannyal főz, melyek bővelkednek ebben az "idegméregben".

Dr Blaylock már annyi kutatást végzett a nátriumglutamáttal kapcsolatban, hogy az amerikai kormány nem tud, nem mer ellene tenni. A kutatás eredményeit az érdekelt lobbik a kormányok által és az FDA (Élelmiszer Hivatal) korrupt kutató orvosai nem tudják cáfolni csak elhallgatni.

Hagyják, hogy dolgozzon magában, de nem engedik a média közelébe, hogy nyilatkozzon a nátriumglutamátról vagy a NutraSweet és társairól.

Igazából a legjobban attól félnek, ha elvesztenék a csatát Dr. Blaylock ellen. Hogyan magyaráznák meg az emberiségnek, hogy üzleti érdekbőlhazudtak, és miért kellett meghalnia emberek millióinak a nátriumglutamát fogyasztása miatt.

Dr Blaylock kutatási eredményeinek széles elterjedése, az emberek tudomására hozása az egyetlen esély, hogy milyen burkolt veszély leselkedik rájuk az ételekben. De az általa írt könyveket, nyilatkozatokat a kiadók, magazinok, újságok, tv csatornák feketelistán tartják, nem engedik szerepelni, nyilatkozni.

Emberek tizmilliói fogyasztanak nátriumglutamátot, édesítőszereket, és senki nem mondja, hogy ezektől a szerektől mindenféle neurológia problémánk lesz, beleértve a halált is, mint mellékhatást.

Dr Blaylock beszámol arról is, több ezer betegét szabadította meg a gyógyszerek szedésétől azzal, hogy megtiltotta nekik a nátriumglutamátot tartalmazó ételek fogyasztását, és magnézium kiegészítőket adott.

Pedig ezek a betegek mind különböző neurológiai betegségtől szenvedtek, különböző epilepsziás jellegű rohamokkal. Arról nem beszélve, hogy a nagy mennyiségű gyógyszerek szedése ellenére is rohamuk volt.

A legtöbb ideggyógyásznak, és azon orvosoknak, akik rohambetegségeket kezelnek fogalmuk sincs a nátriumglutamát káros élettani hatásáról. Persze, hogy nincs fogalmuk. De ha lenne, akkor is minden este azon meditálnának, hogy a nátriumglutamát fogalma kimenjen a fejükből, hiszen a gyógyítást a gyógyszeripar által szervezett és irányított oktatáson, továbbképzésen, kongresszusokon tanítják. Az üzlet nem a gyógyításban van. A legtöbb ma végzett orvos már csak a gyógyszeripar kiszolgálója, receptíró adminisztrátora. Már rég nem gyógyító, csak a gyógyszeripari termékek felírásával, mint tudattalan üzletkötői alkalmazott, az eladói lánc egy tagjaként a betegség tünetek gyógyszerezte mellékhatásainak mellékhatásai kezelésében tevékenykedhet. A betegség okának keresése, megállapítása és az ok (pl. nátriumglutamát) feltárása nélkül kevés kivétellel csak tünetet kezel a gyógyszerlobbi hivatalos adminisztráció állásfoglalása, útmutatása szerint megkötött mozgástérben, lobbi által finanszírozott hamis élettani kutatási eredmények igazolta üzletláncban.

Minden idegtudománnyal foglalkozó újság glutamát receptorokról beszél. Ma nagyon felkapott dolog. Ellenben arról senki nem beszél és ír, hogy mit keres a glutamát az ételben koncentrált formában, és miért?
Csak arról beszélnek, hogy a glutamát egyfajta izgató méreg. De arról már nem, hogy a gyermekeknél is egyre több szívinfarktust okoz, és nem tudjuk mitől történhetett, hiszen tegnap még semmi baja nem volt a gyermeknek, ma meg megállt a szíve. Esetleg ma éppen megvakult az egyik családtagunk és hasonló helyzet állt elő.

Ha megkérdezi az élelmiszergyártó cégeket, hogy az "élesztő-kivonat" (nátriumglutamát) mit keres a csomagoláson levő összetevők listáján, büszkén mondják, hogy a glutamát természetes formában fordul elő a természetben. A paradicsom és tengeri hinár is tartalmazza.
Úgy gondolják, jogosan írják hatalmas betűkkel a csomagolásra, hogy "100%-ban természetes". No ez a HAZUGSÁG!
A természetben teljesen más kötésben vannak jelen ezek a glutamátok. Különböző aminosav csoportokban vannak jelen, nem pedig elizolált-szabad-aminosavként.
Ha tényleg természetes formájában fogyasztja a glutamátot, mint komplex fehérjét, azt a tápcsatorna képes rendesen megemészteni. Az emésztőrendszerben szinte nincs szabad kötésű aminosav a paradicsomból, és a tengeri hínárból, vagy bármilyen más természetes ételből.
Szabad kötésű aminosav nem létezik a gyomorban, hiszen, ha természetes az étel, akkor az kombinált aminosavként szívódik fel, amit a máj lebont, így nagyon kicsi koncentrátumban fordul elő. Ezért a szervezetnek nem okoz gondot.
Ha a gyártók hidrolizálják, vagy élesztő kivonatként adják az ételhez, akkor az már nem természetes, és a címkézés ettől kezdve megtévesztő. Miután az aminosavból szabadkötésű aminosavat állítanak elő, ez a szervezet számára már méregező.
Ha az emésztőrendszeren keresztül az a glutamic sav a szervezetbe kerül, akkor a vér glutamic-sav szintje 20-szorosára emelkedik, de gyakori a 40-szeres koncentráció is. Az ugynevezett "blood brain barrier" nem képes ilyen mennyiségű glutamic-savat lebontani, mivel ez nem természetes neki. Tehát az állitás az étel csomagolásán, hogy " természetes", egy nagy hazugság.
Aki nátriumglutamáttal telepakolt ételt eszik, annak néhány fűszernövény, melyek blokkolják a glutamic savat, csillapítják a glutamát toxikus hatásait. Ilyen a kurkuma, silimarin, vagy gingko biloba.
De a legjobb javaslat az, hogy messziről kerülje a csomagolt ételeket. Egyetlen csomagolt ételről sem lehet biztosan állítani, hogy ne lenne tele glutamáttal. Az összetevők listáján kiderül, hogy a glutamát nem is egyszer, hanem 2-3 vagy többször is szerepel.
Az összetevő listát úgy kell értelmezni, hogy a legelső helyen levőből van a legtöbb, a második helyen levőből a második legtöbb, és így tovább.
Néhány eldugott glutamát név, melyet érdemes figyelni:
minden ami "hidrolizált", élesztőkivonatok, monosodium glutamate, monopotassium glutamate, glutamate, glutamic-sav, zöldség-fehérje kivonat, zselatin, minden ami "autolizalt" (autolyzed), sodium caseinate, búza-kivonat, mesterséges izesités, természetes izesítés, aroma-azonos ízesítés, kalcium caseinate, texturált-fehérje, tejsavó-izolátumok, ízfokozók.
Valószinüleg fut még más neveken is.
Ha az összetevők listája "fűszerek" megnevezést tartalmaz, akkor a legtöbb esetben az is tartalmaz glutamátot.
A törvény szerint, ha az ételhez már előre összekevert állapotban adnak hozzá valamit, akkor nem kell feltüntetni az összetevők listáján a glutamátot. Csak azt kell ráírni, hogy paprika-bors keverék, de közben tele van glutamáttal is. Ellenben a címkére csak annyi kerül: "fűszerek".
Ha az összetevő listáján több glutamátnak megfelelő nevet lát, az annyit jelent, hogy az étel nagy mennyiségben tartalmaz glutamátot.

Elgondolkodott már azon, hogy miért nem tudja letenni a chips-es zacskót, ha egyszer nekiállt az evésnek?
Nézze meg az összetevők listáját, a hidrogénezett olajokon kívül tele van glutamáttal, ráírva lehet csak az van a többi közt, hogy tartalmaz glutamát fedőnéven ízfokozót. Az izgató toxinok túlizgatják az érzékelőbimbókat a nyelvén, és az úgynevezett "ízfokozó" további habzsolásra készteti.
A toxikus hatás nem fejeződik be a nyelvnél, tovább izgatja az emésztőrendszer glutamát receptorait, aztán a glutamát bekerül a véráramlatba, onnan az agyába, és az agyban az agysejtjei a szó szoros értelmében szétdurrannak. mivel a glutamát túlizgatja őket.

--
Az embereket hagyni kell a maguk módján élni. Hiábavaló és téves erőlködés őket kierőszakolni abból, amit tapasztalniuk kell, mert akkor megkeresik maguknak másutt ugyanazt a helyzetet...
Sok önuralom kell hozzá, tehetetlenül nézni, mint rohan valaki a vesztébe saját akaratából, minden figyelmeztetés ellenére... de idővel belejön az ember.
(Szepes Mária)
"Mert birka népnek se jövője se hazája! "


….és egy másik cikk ugyanebben a témakörben:

Nátrium-glutamát (E-621) hatása az idegrendszerre

A nátrium-glutamát széles körben elterjedt ízfokozó adalékanyag, érdekessége, hogy teljesen íztelen. Ízfokozó hatását úgy éri el, hogy stimulálja az ízlelőbimbókat. Nem az ételre, hanem az agyra hat, de az intenzív íz mellé fizikai tüneteket is kap a gyanútlan fogyasztó.
A Na-glutamát gyökerei egészen Japánig nyúlnak vissza. A japánok évezredek óta a tápanyagban gazdag tengeri hínárt használták ízfokozónak, egészen addig, amíg 1908-ban Dr. Kikunae Ikeda sikeresen izolálta a tengeri hínárban lévő ízfokozó anyagot. Ez volt a glutamát. Ezután Dr Ikeda céget alapított az anyag Na-glutamátként való forgalmazására. Idővel a nyugati világba is eljutott ez a színtelen, szagtalan, gyorsan oldódó kristályos por, ami az íztelen ételek „feljavítására” volt hivatott. Az élelmiszeripar kihasználta a nagy lehetőséget és a jelentős költségcsökkentés reményében minden komolyabb vizsgálat nélkül használni kezdte. Az 1970-es években, amikor a gyorsétkeztetés megkezdte piaci növekedését, a Na-glutamát használata óriási növekedésnek indult az élelmiszerekben. Ma már szinte mindenben megtalálható. A feldolgozott ételek többségében, valamint a gyorséttermi ételek több mint 90%-ban nagy mennyiségben Jelenlévő anyag. Levesporok, leveskockák, mártások, konzervek, fűszerkeverékek, fűszersók, fagyasztott készételek, virslik, felvágottak, szójatermékek, üdítőitalok, burgonya szirmok, snack-ek, stb. elengedhetetlen alkotóeleme. Ráadásul függővé tesz bizonyos ételek fogyasztására. Nem véletlen hogy a természetes ízű zöldségek, gyümölcsök nem ízlenek sok gyereknek, annyira hozzászoktak ennek az ízfokozónak az ételekben való jelenlétéhez. A média által közvetített reklámok ínycsiklandó ételei a „gondosan válogatott összetevőivel, íz varázslataival, íz rafinériájával”, szintén ezt függőséget erősítik.
Mi a gond vele?
A Na-glutamát egy neurotoxin, vagyis idegméreg. Tönkre teszi az agysejteket és többek között az agyalapi mirigy által irányított funkciókat. A következő tüneteket okozhatja: migrénes fejfájás, hányinger, hányás, hasmenés, asztmás rohamok, egyensúlyzavarok, mellkasi fájdalmak, erős szívdobogás, gyerekeknél viselkedési zavarok. Jelentkezhetnek allergiás tünetek is: bőrpír, orrfolyás, kiütések. Egyéni érzékenységnek megfelelően van, akinél a legkisebb mennyiség is azonnali reakciót vált ki van, akinél csendesen a felszín alatt munkálkodik. A gyerekek vannak a legnagyobb veszélynek kitéve, mert náluk a vér-agy gát fejletlenebb állapota miatt a mérgező anyagok könnyebben találnak utat az agyba. A legújabb kutatások szerint a Na-glutamát nem egyszerűen csak allergiát okoz, hanem idegi elváltozásokat is pl. Parkinson, vagy Alzheimer -kór. Káros hatásáról már 1968-ban lehetett cikket olvasni egy neves amerikai orvosi lapban, azóta számos kísérlet bizonyította sejtméreg mivoltát.
A glutamát ingerületátvivő aminosav, az agyi neuronok közötti információ átvitelben játszik szerepet. Ma már ismert, hogy a leggyakoribb daganatfajtáknak: mell, prosztata, bőr, vastagbél, tüdő, petefészekrák, valamint a fej és nyaki tumoroknak vannak glutamát receptoraik. Ha ezek a daganatok sok glutamátot választanak ki, sokkal gyorsabban nőnek és terjednek, valamint a szokásos kezelési eljárást is megzavarják.
Mégis minek köszönhető töretlen lendülete?
Ahol csillapíthatatlan a profitéhség, ott könnyen eltűnnek a tömeges fogyasztói panaszok és könnyű szőnyeg alá söpörni a kutatási eredményeket. Tény azonban, hogy az emberek zöme érzékenyen reagál a glutamátra. A nyugati orvosi modell nem veszi figyelembe az élelmiszer bevitelt és az élelmiszereken keresztül felhalmozódott kémiai anyagok hatását, ezért sokáig az FAO vagy az EU szakértői elbagatellizálták a jelenséget mondván, nincs tudományos bizonyíték a glutamát egészségügyi kockázatára. A vitatott ízfokozók legújabb megítélése már sokkal szigorúbb. A Független Egészségtanács Fórumában megjelent cikk szerint a glutamát kerülendő, egészségkárosító hatású adalékanyag. Addig is, amíg eltűnik az élelmiszerekből - erre sok esélyt nem látok, figyeljünk az összetevőkre. Ma már sokan tisztában vannak a glutamát káros hatásával, ezért a glutamátot cselesen különböző nevek alatt rejtik el az ételek összetevőiben. Ha ezekkel találkozik, ne vegye meg: E-621, hidrolizált növényi fehérje, élesztő kivonat, autogénezett élesztő, ízfokozók, kálcium kazein, nátrium kazein, texturált fehérje. Ha ezeket látja az élelmiszer címkén, akkor biztos, hogy glutamáttal akarják megetetni.
Óvja önmaga és gyermeke egészségét.

Forras: http://www.candidainfo.hu/natrium-glutamat-e-621-hatasa-az-idegrendszerre

Szeretettel:
(EFT)Agi
www.emotionalfreedom.net

2011. december 21., szerda

Csodakopogtatás siker

November végén meghirdettem a 40 napos csodakopogtatás kihivást!
(Itt olvashatjátok az eredeti felhívást, és a csodakopogtatás leírását:

http://eftmagyar.blogspot.com/2011/11/40-napos-csodakopogtatas-kihivas.html

Azóta én minden nap kopogtatok a csodák behívására, és lépten-nyomon jönnek is az apróbb-nagyobb csodák! Ti is beszámoltatok szóban néhány érdekes, izgalmas csodáról, de írásban ez az első csoda, aki beérkezett – igaz, hogy ez egy egész csodacsokor. Örömmel adom közre, és remélem, hogy ezt a kedves csokrot hamarosan több lelkes beszámoló követi!

További szép napot és jó kopogtatást!
Üdv,
(EFT)Agi
www.emotionalfreedom.net

Sikereim az EFT Kopogtatásból 1.

15. napnál tartunk a csoda kopogtatásával és ez idő alatt már számtalan napi csoda történt velem valóban. Nem egy adott dologra csinálom hanem általánosságban. A szerelmi életem sokat javult. Kb. a 10. napon nagyon beindult a fogyásom minden ok nélkül. Természetesen más kopogtatásokat is csinálok napi szinten. Sokszor azon veszem észre magam, hogy ülök és gondolkodok és kérdéseket teszek fel magamnak: Ez tényleg Én vagyok? Ezek valóban az Én gondolataim? Minden olyan furcsa lett…., sokkal pörgősebb lettem, aktívabb és mindenben határozottan gyorsabb. Teljesen megváltoztak gondolataim, a gondolkodás módom, a mentalitásom. Más dolgok motiválnak mint korábban. Eszembe jutnak dolgok és van, hogy azonnal meg is történnek. Minden érzékelésem sokkal pontosabb és élesebb lett.
A szellemi igény szintem nagyon sokat emelkedett. Kimondottan éhezem a tartalmas értelmes kommunikálásokra. Korábban nagyon sok időt, energiát pazaroltam halott dolgokra, emberekre. Most ezt is elkezdtem szelektálni magamban és magam körül. Megváltam kapcsolataimtól, mert próbálok mindenben építő jelleggel kreálni. Elkezdtem leírni a gondolataimat, hogy később ez bármikor újra elolvasható legyen számomra, és ha úgy döntök mások számára is. Mindenképpen értelmesebbnek, nyíltabbnak érzékelem magam és ezt mások is megerősítik. Ma elkezdtem érezni, hogy a sejtjeim éheznek. Estére elkezdett a testem és köztem, egy sokkal jobb kommunikáció kialakulni. Mindig tudtam mi is van a testemmel, nagyon is érzékeltem, de most ez is nagy mértékben megváltozott. A testem sokkal jobban informál engem. Szóval igen a napi csoda valóban létezik, nagyon is működőképes dolog. ☺☺☺
Köszönöm, hogy eljutottam ilyen rövid idő alatt idáig!

Királyi Zsuzsanna 2011. 12. 05.

2011. december 8., csütörtök

Hogyan tudod “újra-huzalozni” az agyadat?



Dawson Church videó fordítása

Hogyan tudod “újra-huzalozni” az agyadat?
Forditotta: Csontos Agnes

Ébreszd fel a benned lévő erőt EFT-vel

www.dawsonchurch.com

AZ EFT nagyon jó abban, hogy segit nekünk feldolgozni olyan problémákat, melyek talán már nagyon régóta piszkálnak bennünket. Ezeknek a problémáknak az oka nagyon erőteljesen bevésődőtt az agyunkba – ez egy nagyon érdekes mechanizmus. Van egy – úgynevezett – Hebbs törvény, amely azt mondja ki, hogy az egyszerre tüzelő idegsejtek között a kapcsolat megerősödik. Tehát, gondolj erre az idegsejtra, amelyik a gondolatod impulzusát hordozza. Valahányszor az impulzus végigfut a idegsejtzn, az összeköti más idegsejtzkkal, és az ismétlés hatására, ezek között a idegsejtzk között a kapcsolat egyre erősebb lesz. A testünk erőforrásait arra használjuk, hogy egyre erősebbé tegyük ezeket a neuron kapcsolódásokat. Valahányszor újra ismétlődő gondolatokat gondolunk – legyenek ezek negatív, vagy pozitív gondolatok, újra “huzalozzuk” az agyunkat. Ha éveken keresztül mindig újra és újra gondolod ugyanazt a gondolatot valamilyen eseménnyel kapcsolatban, akkor végül kiépítesz egy hatalmas, erős, “vastag-huzalú” idegpályát. Ha ezek után alkalmazod az EFT kopogtatást, akkor valami nagyon érdekes dolog történik. Hirtelen ez a nagy, erős, vastag idegpálya, amit évek hosszú során át kiépítettél a traumával kapcsolatos negatív gondolataid állandó ismételgetésével, most hirtelen aktívvá válik. Amikor a traumára koncentrálsz, akkor elmédben felmerül a negatív gondolat, érzed a negatív érzést a testedben, és az idegsejtek a kiépített idegpályát követve küldik a megszokott impulzusokat…és ekkor valami nagyon érdekes dolog történik! A test egy más jelzést kap (amikor elkezdünk kopogtatni a meridián pontokon). És a test azt gondolja magában: ha, mi folyik itt? Eddig valahányszor ezt a gondolatot gondoltuk, mindig rögtön a stressz reakciót generáltuk, a fuss vagy küzdj reakciót, hiszen veszély-helyzetet érzékeltünk! De most megint felmerült bennünk a negatív gondolat, de egy másik jelzés azt adja tudutnkra, hogy biztonságban vagyunk! Hiszen nem kopogtatnánk így magunkon, ha valóban egy ragadozó, vagy egy gonosz ember fenyegetne minket! Tehát – mint látod – a tested ekkor egy ellentmondásos üzenetet kap – egyrészről a veszélyt sejtető negatív gondolat, másrészt a kopogtatás, mindez összekötve egy önelfogadó megerősítéssel (az Alapállíáts második részében), hogy “szeretem és elfogadom magam”. A trauma gondolatát aktiválod magadban, ezt párosítod a szeretem és elfogadom magam megerősítéssel, közben kopogtatsz, és hirtelen a megszokott reakcíó elmarad – az idegpálya deaktiválódik. Többé már nincs szükség arra, hogy automatikusan lereagáld a fuss-vagy küzdj választ valahányszor a traumára gondolsz, hiszen az idegpálya, amelyik eddig az automatikus reakciót levezette, többé már nem aktív – a kapcsolat a trauma gondolata és az automatikus reakció között megszakadt. Amikor EFT-t alkalmazunk, azt látjuk, hogy emberek, akik hoszzú évek óta, vagy talán évtizedek óta negatív gondolatokat futtattak elméjükben valamilyen trauma kapcsán, és kiépítettek egy automatikus negatív reakciórendszert, ami a gondolatra azonnal aktiválódott, mindössze néhány kör kopogtatás után a negatív érzés jelentős csökkenéséről számolnak be – de ami a legfontosabb az az, hogy akár már egy kör kopogtatás is megszakíthatja ezt a kondicionált, reflex-szerű kört, ami az idegpályát a traumával öszekapcsolja. És ha sikerül a mintát, ezt a reflex-szerű reakciót akár csak egyszer is megzavarni, és tudatni a testtel hogy biztonságban van, akkor többé már nem következik be a stressz reakció, ha felmerül az egykori trauma emléke. Így tudjuk újra-huzalozni az agyunkat!


Szeretettel:
(EFT)Agi
www.emotionalfreedom.net

2011. december 5., hétfő

AZ ÉLŐ MÁTRIX - Egy film a gyógyítás új tudományáról



AZ ÉLŐ MÁTRIX - Egy film a gyógyítás új tudományáról

Új rálátás a testünk, tudatunk és egészségünk összefüggéseire, és azt is megérthetjük belole, hogy az EFT hogy és miért müködik!

Az Élő Mátrix A Gyógyítás új tudománya, (teljes estés) filmben megismerhetjük azt a finoman átszőtt hálót, melyben az egészségünket befolyásoló tényezők rejteznek. Felfedezhetjük az egészségről alkotott legújabb elméleteket, az emberi test-mező kvantum fizikájától indulva a szív koherencián át az információs gyógyításig. Tudósok, pszichológusok, bioenergetikai kutatók és holisztikus gyógyítók osztják meg velünk tudásukat, élményeiket és felismeréseiket.

Tudományos alapokon nyugvó gyógymód vagy, csodálatos gyógyulás?

Egy agyvérzést szenvedett görög kisfiú családja az újra-kapcsolódó gyógyítás segítségével javít a kisfiú életminőségén. Egy gyógyíthatatlan agytumorral diagnosztizált brit asszony a neurolingvisztikai programozásba veti bele magát. Egy krónikus fáradságban szenvedő amerikai asszony, miután minden más csődöt mondott, az információ alapú gyógymódot kezd alkalmazni. Mindhárman csodálatos gyógyuláson mennek keresztül.

A filmben a kutatók és gyógyítók felfedik a gyógyulások hátterében meghúzódó tudományos elméleteket és megosztják velünk elképzeléseiket, hogy ezek az új felfedezések hogyan befolyásolhatják a jövő orvoslását.